Hálózati kezdetek

Az 1960-as években a kutatók elkezdtek kísérletezni a számítógépeknek egymáshoz és az emberekhez való kapcsolásával a telefonhálózaton keresztül, a U.S. Defense Department's Advanced Research Projects Agency (ARPA) anyagi támogatásával.
Az ARPA szerette volna tudni, hogy vajon a különbözõ helyeken levõ számítógépek összekapcsolhatók-e a csomagkapcsolásnak nevezett új technológia segítségével. Ettõl a technológiától – melynél az adatsorozatot kis csomagokra bontják, és ezek mindegyike kap egy “rendeltetési címet” – azt remélték, hogy egyszerre több felhasználó is tudja majd ugyanazt a kommunikációs vonalat használni. Az is fontos volt, legalábbis az ARPA szempontjából, hogy így egy olyan hálózatot lehetett létrehozni, melyben az adatfolyamot automatikusan tudják átirányítani, ha egyes vonalszakaszok vagy számítógépek megszûnnek mûködni. Az ARPA célja nem a mai, nemzetközi számítógép-használó közösség létrehozása volt, hanem egy olyan adathálózat kiépítése, ami túléli az atomtámadást is.
A korábbi számítógépes hálózati kísérletek mindegyikénél egy külön vonalra volt szükség a hálózatban levõ minden gép között, hasonlóan egy egyvágányú vasúthálózathoz. A csomagkapcsolt rendszerrel egy olyan adat-országutat lehetett kiépíteni, amelyen nagyszámú jármû tud gyakorlatilag ugyanabban a sávban közlekedni. Minden adatcsomag megkapja egy térkép és egy postabélyegzõ számítógépes megfelelõjét, s így útjára indítható a célállomása felé, ahol azután ezek a csomagok összerakhatók az eredeti, a számítógép vagy az ember számára használható üzenetté.
A rendszer lehetõvé tette a számítógépeknek, hogy adatokat cseréljenek, a kutatóknak pedig, hogy elektronikus levelezést (e-mail) folytassanak. Az e-mail önmagában is forradalmi jelentõségû dolog volt: részletes leveleket lehetett küldeni a telefonhívás sebességével.
Ahogy ez az ARPANet néven ismertté vált rendszer növekedett, néhány vállalkozó szellemû egyetemi hallgató (és egy fõiskolás) kifejlesztett egy módszert Online konferenciák tartására. Ezek kezdetben tudományos témájú megbeszélések voltak, de rövidesen elágaztak szinte minden más témakör irányába is, ahogy az emberek felfedezték azt a hatalmas lehetõséget, hogy emberek százaival vagy akár ezreivel lehet így “beszélgetni” szerte az országban.
A hetvenes években az ARPA segített a különbözõ szabályok, vagyis protokollok kifejlesztésében, melyek a különbözõ típusú számítógépes hálózatok között is megoldják az adatok átvitelét. Ezek az “Internet” (a név az “internetworking” rövidítése) protokollok lehetõvé tették a ma ismert világméretû Hálózat létrehozását, ami már mindenféle számítógépet összeköt az országhatárokon keresztül. A hetvenes évek végére kiépültek a kapcsolatok az ARPANet és többi országban neki megfelelõ más hálózatok között. A világot ettõl kezdve egy globális számítógépes háló fonja be.
Az 1980-as évtizedben a hálózatoknak ez a hálózata, melyet idõközben összefoglaló néven Internetnek kezdtek nevezni, elképesztõ ütemben növekedett. Százasával, majd ezresével kezdték csatlakoztatni a számítógépeiket ehhez a világméretû Hálózathoz az egyetemek, a kutatóintézetek és az állami hivatalok. Néhány vállalkozó szellemû számítógépes amatõr és vállalat, nem akarván fizetni az Internet csatlakozás magas költségeit (vagy mert nem felelt meg a hozzáférésre vonatkozó szigorú kormányzati szabályoknak), megtanulta, hogy hogyan kapcsolja a rendszerét az Internethez, még ha így “csak” az e-mailt és az elektronikus konferenciákat tudta is használni. Közülük egyesek elkezdték a kapcsolat lehetõségét felkínálni a nagyközönségnek is. Most már bárki, egy számítógéppel és egy modemmel hozzákötheti magát a világhoz.