Hálózati kezdetek
Az 1960-as években a kutatók
elkezdtek kísérletezni a számítógépeknek
egymáshoz és az emberekhez való kapcsolásával
a telefonhálózaton keresztül, a U.S. Defense Department's
Advanced Research Projects Agency (ARPA) anyagi támogatásával.
Az ARPA szerette volna tudni, hogy vajon a különbözõ
helyeken levõ számítógépek összekapcsolhatók-e
a csomagkapcsolásnak
nevezett új technológia segítségével.
Ettõl a technológiától – melynél az
adatsorozatot kis csomagokra bontják, és
ezek mindegyike kap egy “rendeltetési címet” – azt remélték,
hogy egyszerre több felhasználó is tudja majd ugyanazt
a kommunikációs vonalat használni. Az is fontos volt,
legalábbis az ARPA szempontjából, hogy így
egy olyan hálózatot lehetett létrehozni, melyben
az adatfolyamot automatikusan tudják átirányítani,
ha egyes vonalszakaszok vagy számítógépek megszûnnek
mûködni. Az ARPA célja nem a mai, nemzetközi számítógép-használó
közösség létrehozása volt, hanem egy olyan
adathálózat kiépítése, ami túléli
az atomtámadást is.
A korábbi számítógépes hálózati
kísérletek mindegyikénél egy külön
vonalra volt szükség a hálózatban levõ
minden gép között, hasonlóan egy egyvágányú
vasúthálózathoz. A csomagkapcsolt rendszerrel egy
olyan adat-országutat lehetett kiépíteni, amelyen
nagyszámú jármû tud gyakorlatilag ugyanabban
a sávban közlekedni. Minden adatcsomag megkapja egy térkép
és egy postabélyegzõ számítógépes
megfelelõjét, s így útjára indítható
a célállomása felé, ahol azután ezek
a csomagok összerakhatók az eredeti,
a számítógép vagy az ember számára
használható üzenetté.
A rendszer lehetõvé tette a számítógépeknek,
hogy adatokat cseréljenek, a kutatóknak pedig, hogy elektronikus
levelezést (e-mail) folytassanak. Az e-mail önmagában
is forradalmi jelentõségû dolog
volt: részletes leveleket lehetett küldeni a telefonhívás
sebességével.
Ahogy ez az ARPANet néven ismertté vált rendszer
növekedett, néhány vállalkozó szellemû
egyetemi hallgató (és egy fõiskolás) kifejlesztett
egy módszert Online konferenciák tartására.
Ezek kezdetben tudományos témájú megbeszélések
voltak, de rövidesen elágaztak szinte minden más témakör
irányába is, ahogy az emberek felfedezték azt a hatalmas
lehetõséget, hogy emberek százaival vagy akár
ezreivel lehet így “beszélgetni” szerte az országban.
A hetvenes években az ARPA segített a különbözõ
szabályok, vagyis protokollok kifejlesztésében, melyek
a különbözõ típusú számítógépes
hálózatok között is megoldják az adatok
átvitelét. Ezek az “Internet” (a név az “internetworking”
rövidítése) protokollok lehetõvé tették
a ma ismert világméretû Hálózat létrehozását,
ami már mindenféle számítógépet
összeköt az országhatárokon keresztül. A hetvenes
évek végére kiépültek a kapcsolatok az
ARPANet és többi országban neki megfelelõ más
hálózatok között. A
világot ettõl kezdve egy globális számítógépes
háló fonja be.
Az 1980-as évtizedben a hálózatoknak ez a hálózata,
melyet idõközben összefoglaló néven Internetnek
kezdtek nevezni, elképesztõ ütemben növekedett.
Százasával, majd ezresével kezdték csatlakoztatni
a számítógépeiket ehhez a világméretû
Hálózathoz az egyetemek, a kutatóintézetek
és az állami hivatalok. Néhány vállalkozó
szellemû számítógépes amatõr és
vállalat, nem akarván fizetni az Internet csatlakozás
magas költségeit (vagy mert nem felelt meg
a hozzáférésre vonatkozó szigorú kormányzati
szabályoknak), megtanulta, hogy hogyan kapcsolja a rendszerét
az Internethez, még ha így “csak” az e-mailt és az
elektronikus konferenciákat tudta is használni. Közülük
egyesek elkezdték a kapcsolat lehetõségét
felkínálni a nagyközönségnek is. Most már
bárki, egy számítógéppel és egy
modemmel hozzákötheti magát a világhoz.
|
|
|