TENYÉSZETEN BELÜLI ÉS TENYÉSZETEK KÖZÖTTI GENETIKAI KAPCSOLAT NÉHÁNY HAZÁNKBAN TENYÉSZTETT SERTÉSFAJTÁban

Nagy István — Gulyás Renáta — Csató László — Farkas János — Radnóczi László — Vígh Zsófia

A szerzők néhány Magyarországon tenyésztett sertésfajta és azok különböző keresztezéseinek 1994–1999 közötti sajátteljesítmény-vizsgálati adatait (OMMI) elemezték. Az átlagos hátszalonna-vastagság öröklődhetőségi értékét a REML módszer felhasználásával becsülték. A kapott értékek a vizsgált genotípustól függően, 0,12–0,51 közötti intervallumban helyezkedtek el, alacsony (0,02–0,07) hibát mutatva. A szerzők genotípusonként vizsgálták a tenyészeten belüli és a tenyészetek közötti kanhasználatot is. A belga lapály és a Ka-Hyb E vonalban nem találtak több tenyészetben is használt apaállatot, a többi fajtában gyenge (5–14%) genetikai kapcsolat volt megfigyelhető a tenyészetek között. Azok a kanok, melyeknek egynél több üzemben voltak ivadékai, nagyobb megbízhatóságú (a becsült hibavariancia kisebb volt) tenyészértéket mutattak (BLUP, apamodell), mint azok az egyedek, melyeket csak egy tenyészetben használtak. A kapott eredmények alapján a szerzők javasolják a BLUP módszer végleges adaptációját a sertéstenyésztésben.

BÍRÁLÓK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA ”MÉRLEG TESZT” ALKALMAZÁSAKOR

Tőzsér János — Szentléleki Andrea — Maros Katalin — Zándoki Rita — Szelei Kiss Márta — Pethes Judit — Balázs Ferenc

A szerzők két állományban értékelték a szarvasmarhák temperamentumát: holstein-fríz teheneken (HF; n=49; átlagos életkor: 3,8 év; átlagos súly: 501 kg; 4 bíráló), illetve angus bikákon (AN; n=36, átlagos életkor: 405 nap, átlagos súly: 521 kg; 3 bíráló). A temperamentum értékelése a mérleg-teszt segítségével történt (az állat viselkedésének értékelése 1–5 pontos skálán, a mérlegen töltött 30 másodperc alatt). Az adatokat SPSS10 programcsomaggal értékelték (Mann-Whitney teszt, Spearmann-féle korreláció-analízis).

Egyik állományban sem volt kimutatható szignifikáns különbség a különböző bírálók által adott pontszámok átlagértékei között (HF: 1,06; 1,02; 1,08; 1,06; AN: 1,86; 1,72; 1,66). A HF fajta értékelésekor két bíráló teljesen azonos pontokat adott, és további két-két bíráló esetén volt a rangkorreláció nagyobb, mint 0,80; ezek a rangsorok szintén azonosnak tekinthetők. A többi esetben lazább korrelációs együtthatókat számítottak (r_rang= 0,48–0,56). Az angus fajta esetében mindhárom bíráló esetén egymással azonosnak tekinthető a rangsor (r_rang=0,88–0,90).

A 0,80-nál kisebb rangkorrelációs együtthatók indokolják az ún. szemegyeztető bírálatok alkalmazását a temperamentum értékelésében. A szerzők felvetik az 1–5 pontos skála továbbfejlesztésének igényét is.

A SZÜLŐK TESTSÚLYÁNAK ÉS TOJÁSTERMELÉSÉNEK HATÁSA A LUDAK HÚSTERMELÉSÉRE

Vargáné Spiller Szilvia — Varga Sándor — Karsainé Kovács Mária — Kozák János

Az alapkutatás célja az volt, hogy feltárja az összefüggéseket a szülők testsúlya és szaporasági tulajdonságai, valamint az utódok hústermelése között, a ludak hústermelő képességének javítása céljából.

A szülői testsúlyhatás vizsgálatához 2-2 kis, átlagos és nagy súlyú, a szaporaság hatásának vizsgálatához 2-2 jó, átlagos és gyenge szaporaságú elit család 8-8 utódjának hústermelését mérték 9. hetes korban. A nagy testű szülők utódai minden vizsgált paraméter (tojássúly, naposállatok súlya, 9. hetes kori élősúly, vágott test-, mell- és combsúly) esetén szignifikánsan jobb eredményt értek el, mint a kis testű szülők utódai. A szülők szaporasági tulajdonságai nem okoztak jelentős eltéréseket az utódok hústermelésében.

40 elit család tojástermelését és testsúlyát összehasonlítva kitűnt, hogy leggyengébb a nagy testű, legjobb a kis testű családok tojástermelése. Így az egy tojóra jutó hústermelésben a kisebb testű tojók felülmúlták mind közepes, mind nagy testű társaikat. Az eredmények ismeretében tehát célszerűbb a ludak testsúlyra irányuló szelekciója helyett a szaporasági tulajdonságokat javítani, természetesen a testsúlyt is figyelembe véve.

SZÁLAS- ÉS TÖMEGTAKARMÁNYOK IN SITU FEHÉRJE ÉS SEJTFAL-LEBONTÁSÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA TEJELŐ TEHENEKBEN ÉS ANYAJUHOKBAN

Várhegyi Ildikó — Várhegyi József — Fébel Hedvig — Lányi Csilla

A kérődzők szakszerű fehérjeellátásához ismerni kell a takarmányfehérjék lebontásának mértékét a bendőben. A szerzők korábbi vizsgálataikban, a takarmányozási szint növelésének hatására fellépő emészthetőség csökkenés és a sejtfalemésztés sebessége között szoros negatív korrelációt találtak. Ugyanazon takarmányokban (lucerna, fű, kukoricaszilázs és répaszelet n=29) vizsgálták a fehérje és a sejtfal lebontását in situ, tejelő tehenekben és anyajuhokban. Az inkubációs idő 0, 2, 4, 8, 16, 24 és 48 óráig tartott a fehérje-, valamint 72 és 96 óráig a sejtfal lebontás vizsgálata esetén. A szerzők eredményeiket az Ørskov-McDonald féle modell alapján értékelték. A lassan lebontható fehérje lebontásának sebességét nagyobbnak találták a fű + lucerna esetében a tejelő tehenekben mint az anyajuhokban (0,0813 szemben 0,0583, P<0,05). A sejtfallebontás sebessége szintén, kismértékben a tejelő tehenek esetében volt nagyobb (0,046 szemben 0,041). A tehenek és az anyajuhok között, a fehérje és a sejtfal lebontás sebességében, szoros pozitív korrelációt találtak (r=0,72, illetve r=0,77 P<0,001). A juhokkal meghatározott fehérjelebonthatóság néhány takarmány esetében alábecsülheti a fehérje lebontásának mértékét a bendőben, de a takarmányok fehérjelebontásának sorrendje mindkét fajban azonos. A gyorsan lebontható fehérje, a fehérje és rostlebontás sebessége nagyobb a lucerna, mint a fű esetében (52,28 szemben 37,80, P<0,05; illetve 0,105 szemben 0,0519 P<0,001, illetve 0,065 szemben 0,037, P<0,01). A kukoricaszilázs fehérjéjének lebonthatósága nagy, a sejtfalemésztés lassú (a=65%, b=24%, c=0,077, NDF c=0,030), míg a répaszelet fehérjelebonthatósága alacsony és a sejtfallebontás gyors (a=11%, b=67%, c=0,043, NDF c=0,063).

A JÓD SZEREPE AZ ANYAGCSERÉBEN, HIÁNY ÉS ELLÁTOTTSÁG EMBERBEN ÉS ÁLLATBAN

1. közlemény: Irodalmi áttekintés

Regiusné Mőcsényi Ágnes — Hermán Istvánné — Szelényiné Galántai Marianne — Gundel János

A szerzők irodalmi áttekintést adnak a jód-ellátásról, az elsődleges és másodlagos jódhiány előfordulásáról és ezek hatásairól az állatok egészségének alakulásában, termelésében, továbbá az ember testi és szellemi fejlődésének alakulásában.

A jódellátást számos tényező befolyásolja, többek között a tengertől való távolság, a tárolás időtartama, stb. Elsődleges jódhiány az abrakfélék jódszegénységének következménye, másodlagos hiányt az antinutritív anyagok okozhatnak, amilyenek, pl. a repcében, mustármagban, tátorjánban levő glükozinolátok, aminek külső jelei, többek között, a strúma, a hiányos szőrképződés, ödéma.

Az állatok megfelelő jódellátása növeli az állati eredetű élelmiszerek jódtartalmát, és ezzel biztosíthatják az ember jobb ellátását.

A glükozinolátok jódanyagcserét gátló hatásának csökkentésére elsősorban jódkiegészítésről kell gondoskodni, de esetenként réz- és cink-kiegészítést is igényelnek az állatok.

10. SZAPORODÁSBIOLÓGIAI TALÁLKOZÓ

AZ IVARSEJTEKTŐL A SZÜLETÉSIG

Kiskunmajsa, 2003. november 14–15.

Tartalom

	Old.
Előszó	147.
Révay Tamás – Kovács András: Hogyan segíti a citogenetika a szaporodásbiológiát (bivaly, jak, lajhár példákon).	148.
Solti László: A háziállatok vemhesítése.	149.
Szenci Ottó – Beckers J.F.: Embrionális mortalitás diagnosztikai lehetőségei szarvasmarhában.	151.
Huszenicza Gyula: A kanca petefészek-működése az ellés utáni időszakban.	154.
Nagy Szabolcs: Automatizált spermaértékelés fejlesztési lehetőségei: Flow citometria	159.
Garth Sasser – Gábor György – Tóth Fruzsina: Korai vemhesség diagnosztizálása ELISA teszt segítségével szarvasmarhában és egyéb kérődzőkben.	160.
Magyar Károly: A juhok intrauterin termékenyítésének eredményességét befolyásoló tényezők.	162.
Bali Papp Ágnes – Varga Erika – Kiss Veronika: Sertés embriók mélyhűtésének lehetőségei.	164.
Baranyai Bence – Gócza Elen — Bodó Szilárd: Biopsziált egér és szarvasmarha embriók vitrifikálása mikrocsepp technikával.	166.
Varga Ákos – Végi Barbara – Liptói Krisztina – Barna Judit: Újabb in vitro módszerek használata baromfiondósejtek mélyhűtést követő termékenyítőképességének vizsgálatára.	168.
Bodrogi L. – Bodó Szilárd – Gócza Elen – Carstea B. – Hiripi L. – Révay Tamás – Kovács András – Bősze Zsuzsanna: Ivarsejt kiméra nyulak létrehozása mikroinjektálásos módszerrel.	171.
Cseh Sándor – Konc János – Kanyó Katalin: embriómanipuláció páviánokon és egyéb fajokon.	175.
Szalai-Mátray, Enikő – Szalai, Tamás – Harka, Lívia: Mesterséges termékenyítés a krajnai méh (Apis mellifera carnica) tenyésztési programjában.	178.
Zomborszky Zoltán: A genetikai diverzitás megőrzésének lehetőségei gímszarvasban.	182.
Proháczik Angella – Kulcsár Margit – Huszenicza Gyula: A vadászgörény (Mustela putorius furo) ivari működésének jellemzői és befolyásolásának lehetőségei.	187.
Flink Ferenc: Európai Uniós előírások az embrió-átültetés területén.	190.