A kocák takarmányozása (2)

 

Gundel János  –  Hermán Istvánné

Sertéstakarmányozási Osztály

 

 

A szoptatókocák takarmányozása

 

Egy szoptatókoca megnövekedett táplálóanyag igényét csak nagy táplálóanyag koncentrációjú takarmányokkal lehet kielégíteni. Gyakorlati tapasztalatok mutatják, hogy nagyon sok koca nem vesz fel elegendő takarmányt a szoptatás alatt, és aminek oka, rendszerint, a vemhesség alatti túletetés. „A kocák takarmányozása” (1) 2. táblázatában jól látható, hogy a nagy napi fejadag következtében a koca túl nagy testtartalékot képez (elzsírosodik), majd a szoptatás alatt ezt a súlyt elveszíti. Ebből következik, hogy a szükségletnek megfelelő („takarékos”) vemhesség alatti takarmányozás, pozitív hatású a szoptatáskori takarmányozás hatékonyságára, azaz költségkímélő hatású is.

A szoptatókoca egészségi állapota szempontjából rendkívül fontos az ellés utáni helyes takarmányozás:

Az ellés napján a koca csak nagyon kevés takarmányt kapjon, azt is lehetőleg ún. ivós formában, de ez nem helyettesíti az ivóvíz korlátlan felvételi lehetőségének biztosítását (egy frissen ellett koca, különösen nyáron, az első nap akár 40–50 liter víz, élettanilag jól indokolható, felvételére is képes).

A második naptól kezdve az adagot fokozatosan, mintegy 0,5–0,7 kg-mal naponta emelni kell, és kb. az első hét végére lehet/kell elérni az ad libitum takarmányfelvételt. Ez az időszak olyannak tekinthető, mint a vemhességi „takarékos” periódusból, a szoptatási „teljes terhelésű” periódusba való átmenet. Ha ezt nem tudjuk törésmentesen megvalósítani, azt végül is a malacok fogják megsínyleni.

Célszerű ún. gyári abrakkeveréket etetni, de megfelelő gondossággal, házilag is összeállíthatók a keverékek. A szükséges alapértékeket a szakkönyvek és a „Magyar Takarmánykódex” tartalmazza. A szoptató kocával lehetőség szerint ad libitum kell takarmányt etetni, hogy a napi mintegy 7–8 liter tej termelésének tápláló-anyag-szükséglete kielégíthető legyen. Általában úgy lehet tervezni, hogy átlagos táplálóanyag-szintű abrakkeverékből kb. napi 1,5 kg szükséges életfenntartásra, és további kb. 0,5 kg malaconként (pl. egy kb. 180 kg-os kocának, 8 malaccal: 1,5 + (8 x 0,5) = 5,5 kg). Ez a mennyiség módosulhat a koca étvágyától, kondíciójától és a környezeti hatásoktól függően.

Nem lehet elégszer figyelmeztetni a kocák ivóvíz-ellátásának fontosságára. A szoptató koca átlagosan kb. 20 liter vizet is meginna naponta, ha ennek a lehetősége meg lenne. A legjobb megoldás egy csészés önitató rendszer felszerelése a kutricába.

 

A választáskori takarmányozás

 

A választás koca és malaca számára egyaránt nagy stressz, általában takarmány és helyváltoztatással jár együtt. A választás gyakorta úgy történik, hogy a koca távozik az ellető kutricából (a búgató istállóba), a malacok pedig néhány napig még maradnak a helyükön. A választást annál nehezebb végrehajtani, minél jobban tejelt a koca. Általában a választás napján teljes koplaltatás célszerű és az ivóvizet is el kell vonni. A választást követő naptól, a víz és a takarmány mennyisége emelhető, mégpedig úgy, hogy harmadik napon a koca kb. ugyanannyi takarmányt vehet fel, mint a vemhesség végén, vizet pedig ad libitum ihat. Szokás ebben az időszakban is a szoptatókoca-tápot etetni, mintegy ezzel biztosítva a serkentő („flushing”) hatást.

 

A kocák ivóvíz-szükséglete

 

A sertések vízigényét nagyon sok állattartó alulbecsüli, nem biztosít elegendő vizet állatainak. A kocák szervezetében lezajló élettani változásoknak ugyanis nagy a víz igénye és ennek kielégítetlensége a koca szervezetében (következésképpen a malacokban) vissza nem fordítható, az esetek többségében az állatok egész további életére kiható, változás történik. A kocák napi ivóvíz igénye:

             vemhes koca                           8–12 liter

             koca az ellés napján               kb. 40 liter

             koca a szoptatás alatt            > 15 liter

Az éves vízigény (2,1 kocaforgó esetén), mintegy 0,5 m3/koca.

 

Néhány lehetséges állategészségügyi probléma

 

A kocák ivarzásával összefüggő hibák:

·   vemhesség alatti túletetés miatt, a szoptatás alatt túl nagy súlyveszteség;

·   túl hosszú (hat hétnél hosszabb) szoptatási idő;

·   túl „pontos” takarmányozás a vemhesség alatt (pl. melléktermékek táplálóértékének helytelen becslése miatt);

·   túl gyors felnevelési ütem (azaz „gyors” hizlalás) az első ellésig, illetve esetleg toxin tartalmú takarmány etetése a felnevelési periódusban;

·   vitamin és/vagy ásványianyag hiány;

·   a bélférgekkel fertőzött, leromlott koca nem ivarzik.

 

A legelterjedtebb és a takarmányozással közvetve kapcsolatban levő betegség az ún. MMA szindróma jeleit mutató komplexum. Kialakulásában jelentős szerepet játszanak az emésztő- vagy a vizeletrendszeren keresztüli fertőzések (Streptococcusok, Coli baktériumok stb.).

A fertőzést elősegítheti:

·         hibás takarmányozás bélsárpangással,

·         elhízott kocák elhúzódó ellése (6 óránál hosszabb),

·         túl meleg környezet a kocának (20 °C felett),

·         késői áttelepítés, a csecsek lehűlése a hideg padozaton, stb.…

A kocákkal előforduló betegségek esetében, hasonlóan a többi kor- és hasznosítású sertés csoportokkal, mindig állatorvoshoz kell fordulni.

 

Receptek szoptató kocáknak (%):

 

Takarmányok

A

B

C

D

Kukorica

39

15

Árpa

43

10

30

Zab

10

10

16

Búza

15

30

25

Búzakorpa

10

10

7

Lucernaliszt

14

Szárazrépaszelet

15

10

Lóbab

12

Extr.szójadara 46%

5

18

12

Húsliszt 56%

5

Halliszt 64%

5

Feh. konc. 30%

18

Kiegészítők*

4

4

4

4

* hozzávetőleges arány (függ a beszerezhető gyártmánytól), a Ca, a P és a só (0,4%) kiegészítéssel együtt

 

Vissza